2013. január 1., kedd

Szilveszteri hajpánt - New year's eve headband



December 30-án a Mammutban nézelődtem, mikor megláttam a Six bizsuboltban egy szuper hajpántot, amin 2013 felirat volt. (sajnos nem találtam róla képet, és én buta elfelejtettem lefényképezni, így a fenti kép csak illusztráció :)) Fekete volt és a szám fekete flitterekkel volt díszítve. Az árát eléggé sokalltam, illetve a kivitelezéssel sem voltam tökéletesen elégedett, így tesómmal úgy döntöttünk, hogy nem vesszük meg, hanem megcsináljuk magunk!
December 31-én neki is álltunk, csak reméltük, hogy sikerülni fog :)

Első lépésként megrajzoltam a számot, természetesen a hajpánt vonalát követve:


Ezután átrajzoltam filcre fehér ceruzával, egyszer simán, egyszer pedig tükrözve:


Ezután következett a vágás:


Először a hátlap került fel a hajpántra, ragasztópisztoly segítségével:


Vékony drótból és pici strassz csillagokból gyártottunk kis "antennákat", szintén ragasztópisztolyt használtunk az elkészítéshez, illetve a rögzítéshez is:


Miután, megint csak ragasztópisztollyal, felkerült a másik 2013 is, jöhetett a csillámozás:
(sima papírragasztót használtunk)



És kész is van:



És végül, így mutatott felvéve:
(egész éjjel rajtam volt, abszolút kényelmes viselet volt)


Kicsit meglepett, hogy volt, aki eléggé megbámult, vagy furcsán nézett rám a hajpánt miatt... Angliában mindenki nagyon jópofának tart minden ilyesmit, és senki néz őrültnek, bármit is viselsz. Azt hiszem, Magyarországnak kicsit "fel kéne nőnie", meg kéne végre tanulnia elfogadni az egyedit, az újat, a nem megszokottat :) Egyébként, őszintén nem érdekelt ezeknek az embereknek a reakciója, én szuperül éreztem magam, és mindenki gondoljon, amit akar :) (persze lehet, hogy az erős, és műszempilla is ok volt a bámulásra, nem tudom... :))

Nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek! :)











2 megjegyzés:

  1. Most találtam rá a blogodra. Nekem tetszik. Ügyes vagy és szép. Csak így tovább.
    Ha kedved van, nézz fel az én blogomra is: http://kence-fice.blogspot.ro/

    VálaszTörlés
  2. De aranyos vagy! köszönöm :) igyekszem gyakrabban írni a közeljövőben :) megnézem mindenképp!

    VálaszTörlés